Az elmúlt hónapok tapasztalata azt mutatta, hogy a komplex toborzási szolgáltatások mellett jelentősen megnövekedett az igény a hirdetési és előszűrési szolgáltatásokra is. Ennek jegyében kezdeményezett együttműködést a HR-piac két szereplője.
Napjaink fontos kérdése, hogy a világjárvány hatásaként, következményeként milyen tendenciák alakítják majd a munkaerőpiacot. Abban azonban egyetértés van, hogy a pandémia új kihívások elé állított minden szereplőt, ennek eredményeként pedig olyan új, innovatív fejlesztések születtek és születnek folyamatosan, amelyek régóta várt változásokat eredményezhetnek a piacon. Jó példa erre a GetWork és a SimpleJob együttműködése – olvasható az együttműködést bejelentő sajtóközleményben.
Megnövekedett igény
A GetWork szolgáltatásaiban eddig is kiemelt szerepet játszott a digitalizáció, a jelenlegi COVID által fémjelzett időszak pedig igazolta korábbi befektetéseik létjogosultságát. Az elmúlt hónapok tapasztalata azt mutatta, hogy a komplex toborzási szolgáltatások mellett jelentősen megnövekedett az igény a hirdetési és előszűrési szolgáltatásokra is.
„A SimpleJob portfólióba illesztése elősegíti hosszútávú stratégiai tervünk megvalósítását, hogy minden üzletágunk a lehető leghatékonyabban, digitális platformokon működjön, ezáltal is időt és energiát takarítva meg mind az ügyfeleink, mind kollégáink számára. Az együttműködés célja az volt, hogy a GetWork az ország egyik legnagyobb HR-szolgáltatójaként piacismeretével és országos lefedettségével támogassa a SimpleJob szolgáltatásainak ismertségét, és az ország első „360 fokos” HR-szolgálatójaként teljes körű toborzási szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek a SimpleJob innovatív szolgáltatásának portfólióba emelésével, ezáltal is elősegítve mindkét fél piaci részesedésének növekedését” – mondta el Jáhny Ákos, a GetWork ügyvezetője.
„A SimpleJob részéről a cél a márkaismertség növelése volt. Az együttműködés részeként implementálta saját portfóliójába a SimpleJob által nyújtott teljes körű toborzási szolgáltatást, egészen az álláshirdetéstől a kiválasztáson át az onboardingig, így a GetWork értékesítői már ténylegesen a cég igényeire szabva tudnak teljes körű szolgáltatási mixet összeállítani, legyen szó akár álláshirdetésről, előszűrésről, akár munkaerő-kölcsönzésről” – mondta el Lukács Beáta, a SimpleJob ügyvezetője.
Win-win helyzet
A GetWork országos irodahálózatával és az elmúlt 15 évben kiépített üzleti kapcsolataival egy teljesen új ügyfélkörhöz tudja eljuttatni a piac fiatal szereplőjeként működő Simplejob szolgáltatásait – fogalmaz a sajtóközlemény. A Get Work országos értékesítési csatornájának segítségével pedig több ügyfélnek van lehetősége kipróbálni a SimpleJob szolgáltatását.
A Get Work nyeresége az együttműködésen az, hogy a Simple Job szolgáltatásait saját brandként, GetAds – powered by SimpleJob néven építi be a portfóliójába.
„Az új szolgáltatással a magyarországi HR-szolgáltatói piacon elsőként fedjük le 360 fokban a teljes HR-szolgáltatási folyamatot, megoldást kínálva cégmérettől függetlenül, a pár főt foglalkoztató KKV-knak és a a többezer fős multinacionális ügyfeleinknek egyaránt” – fogalmazott Jáhny Ákos.
Comentários