top of page

Hogyan maradhat egy munkahely szerethető járvány és home office idején is?

Frissítve: 2020. nov. 18.

A Get Work Trend egyike annak a 35 magyarországi nagyvállalatnak, amelyik tudja a megoldást, és a munkatársak visszajelzései alapján eredményesen alkalmazza is.

„Ha három szóban kellene összefoglalni a sikerünk titkát, akkor ezek lennének: fejlődés, őszinteség, biztonság” – mondta el Jáhny Ákos, a Get Work Trend ügyvezetője.



Negyedik éve szervezi meg a Dreamjobs.bs a Szerethető Munkahelyek Díj elnyerésére kiírt pályázatot, hogy megtalálják Magyarország legvonzóbb munkahelyeit. A hazai KKV-k és nagyvállalatok mellett idén először erdélyi cégek is pályázhattak a versenyre. Az elbírálás során figyelembe vették az elmúlt nehéz, COVID-19 járvánnyal terhelt időszak legsikeresebb átélési, túlélési stratégiáit is, amire szerencsére rengeteg jó példát lehetett látni a pályázók adatlapján.


„A szavazatoknak köszönhetően 2018 után a Get Work idén is bekerült a nagyvállalati kategóriában a TOP 35 díjazott közé, és bejutottunk a Szerethető Munkahelyek Díj „Dolgoznék itt” verseny TOP 3 cége közé is. Saját kategórián belül (Emberi erőforrás, HR) második helyen végeztünk. Külön öröm ez számunkra, mivel bebizonyosodott, hogy a járványhelyzet és a home office idején is tudunk jól működni. A mostani elismerés mellett az év elején már elnyertük a Családbarát Hely Tanúsító Védjegy bronz fokozatát is” – nyilatkozta Jáhny Ákos a csütörtök esti eredményhirdetés után.


Mitől válik szerethetővé napjainkban egy munkahely?


„A Get Work-ben dolgozó munkatársaim leginkább a letisztult, tágas, modern, család- és kutyabarát irodát, a saját kis belső kertet, a nagy tárgyalót szeretik, ahol rendszeresen összegyűlhetünk ebédelni és közösen megünnepelni a születésnapokat, névnapokat. A jó munkahely lelke nálunk is a recepció, ahol a kollégák mindenben segítenek. A felsoroltak összesége teremti meg azt a sugárzóan pozitív légkört, ahol jó hangulatban telnek a munkanapok és ahol az extra feladat is inspirál. Ezeket említették a kollégák, a Szerethető Munkahelyek pályázati lapján, és ez a sok pozitív vélemény leírhatatlan büszkeséggel tölt el” – mondta a cégvezető.


Egy kis extra motiváció


Jáhny Ákos szerint egy munkahely még szerethetőbbé válik, ha a kollégák folyamatosan találkoznak kihívást jelentő feladatokkal, amelyek megvalósításához a vezetőik részéről támogatásra számíthatnak. „Szeretem feszegetni a komfortzóna határait, amelyet átlépve a siker íze még édesebb, és még nagyobb löketet ad a következő feladatokhoz. Fontosnak tartom a folyamatos visszajelzést, és mindezek mellett én még mindig eltökélten hiszek az anyagi motiváció erejében is” – nyilatkozta a cégvezető.


156 megtekintés0 hozzászólás

Comentarios


bottom of page